Míg a háború meg nem öregszik bennünk

Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis... MUTASS TÖBBET

Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis vállalkozik a kísérletre, és Miljenko Jergović pontosan ezt tette a Míg a háború meg nem öregszik bennünk című gyűjteményben.
Ezek az új elbeszélések nem színei és fonákjai az előzőeknek, hanem olyan sorsokat elmesélő új történetek, amiket az előző könyv szereplőivel a menekülés lehetetlensége, a pusztulás borzalma és szépsége, a minden egyes egyén genetikai kódjába vésett sorstalanság köt össze az egyik utolsó olyan városban, ahol egykor még egyenjogúan és félelem nélkül három hit élt együtt. És ahogy Szaloniki eltűnt a nagy háború viharaiban, úgy tűnt el a négyéves ostromban az a Szarajevó is, amelyről Jergović ír, s amelyet sok elbeszélésében felidéz. - Seid Serdarević